1935szeptemberében Mezei Károly
kozmetikus-bőrorvos Testkultúra – strandkultúra
című cikkében a következőket írta a korabeli
fürdőruha-viselet átalakulásáról: „Hát bizony ez a divat
olyan volt, hogy a vízben és a vízparton sem engedett
többet láttatni a nő testéből, mint akkor, amikor városi
toalettben volt. Lévén bő, matrózgalléros blúza könyökig
érő ujjakkal és bő bokáig érő bugyogója. A merészebb
fürdőruhák bugyogója térdig ért, de az ilyent viselő
hölgyek fekete harisnyát húztak. És aztán, az évek
folyamán, a fürdőruha sorvadásnak indult. Majd a fürdőblúz
lett mind merészebb, majd a nadrág. Rájött az ember arra,
hogy a nőknek lábszáraik, sőt combjaik vannak. Aztán
eltűnt a fürdőruha és jött a trikó. Két éve tudjuk, hogy a
nőknek nemcsak lábszáraik és combjaik, hanem derekuk is
van, amely valahol nagyon mélyen végződik.”
A
különböző történelmi korok különbözően viszonyultak a
fürdéshez, és a mai értelemben vett strandolás, a fürdés, mint
szabadidős tevékenység a 20. század vívmánya. Ennek
megfelelően a fürdőruha, mint kifejezetten erre a funkcióra
kifejlesztett ruhadarab is ekkortájt jelent meg. A korábbi
korokban vagy meztelenül fürödtek az emberek, vagy ún.
fürdőinget viseltek.
Kétrészes
fürdőruhához hasonlító ruhadarabot az ókori Hellászban is
viseltek már; s a bikini őse később a rómaiaknál is
népszerűségnek örvendett. Olaszországban, a Villa Romana del
Casaléban látható az a mozaikkép, amely Kr.u. 325-ből
származik és a köztudatba „bikinis lányok” néven vonult be.
A
meztelenül fürdés főként a szegények kiváltsága volt, de a
középkorban egy nemes is, ha nagy ritkán fürdőzésre vágyott,
vitte magával a szolgáját, akinek vigyáznia kellett arra, hogy
mások ne lássák meg meztelenül urát, miközben megmártózott a
vízben.
A 19.
század első felében a nők még nem járhattak úszni. Ez a
férfiak kiváltsága volt egészen az 1860-as évekig. A férfiak
ún. alsóinget viseltek, és nyoma sem volt még a mai értelemben
vett fürdőruhának. A nők generációkon keresztül élték úgy az
életüket, hogy tengerparti vagy épp balatoni lakóhelyükről
egyszer sem mentek be a vízbe, még csak a kezüket sem
mártották meg benne. A fürdőzés, mint a szabadidő eltöltésének
módja a jómódú polgári körökben lett egyre divatosabb, s
lassan egyre több nő vetemedett arra, hogy nyilvánosan
fürdőzzön férfiak társaságában.
Az
1900-as évek elején a nők karjukat könyökig érő, buggyos
ujjal, vállukat matrózgallérral védve fürdőztek a Balatonban.
Széles karimájú viaszosvászon kalap védte őket a napsütéstől.
Ekkor már a szoknyarész fokozatosan eltűnt a női
fürdőruhákról, és a merészebb hölgyek szoknya nélküli, buggyos
nadrágos overált kezdtek hordani.
Divat a lidókon
A
fürdőruhadivat változása az 1920-as évek elején következett
be, amikor a férfiak és a nők már együtt fürödhettek, és sok
esetben a fürdőkabinok vagy teljesen eltűntek, vagy
átépítették őket fürdőházakká, amelyeket már nem lehetett
ki-be mozgatni a vízből. Funkciójuk azonban megmaradt,
öltözködtek a hölgyek, a családok, de a vízbe már lépcsőkön
lehetett eljutni, így a női estből is több volt látható. A
fürdőházakban működött kávézó és könyvtár is, így ezek a
helyek találkozási pontok, igazi közösségi terek lettek. Az
egyik legelegánsabb fürdőházzal akkoriban Siófok
büszkélkedhetett, ez volt a Magyar Tenger Fürdőház. A
versenysporttá valló úszás is kényelmesebb és praktikusabb
darabokat kívánt Ennek ellenére 1907-ben még megtörténhetett,
hogy közszeméremsértésekre hivatkozva letartóztatták a túl
szűk fürdőruhában mutatkozó Annette Kellemann úszónőt, aki
feszes dresszben pózolt…